A klausztrofóbia a szűk, zárt terektől, bezártságtól való, indokolatlanul erős, gyakran már a mindennapokat is akadályozó félelem.
A fóbiák a szorongásos zavarok körébe tartoznak: közös jellemzőjük, hogy a fóbiát kiváltó inger – jelen esetben egy kicsiny helyiség, lift, pince, alagút, barlang, de akár az autó is – azonnali szorongásos választ vált ki.
Legvalószínűbben azért, mert egy múltbéli nyomasztó élmény nyomán kapcsolat alakul ki az agyban az inger és a veszélyérzet között.
Indokolatlanul erős reakció
Ahogy valamennyi fóbiára igaz, a klausztrofóbiás reakció erőssége nincs arányban a valós veszéllyel és erősebb annál, ami az érintett személy társadalmi-kulturális környezetében jellemző, ugyanakkor a súlyossága nagy változatosságot mutat egyénről egyénre. A klausztrofóbiás emberek mindent megtesznek, hogy elkerüljék a szorongáskeltő helyzetet/teret, és ha ez nem sikerül, bénító szorongás, nem ritkán pedig pánikroham jelentkezik náluk.
A kérdéses inger elkerülése, a miatta érzett szorongás és a jelenlétében adott erős félelmi reakció egyaránt megnehezítik az érintettek életét, mert útjában állnak a mindennapi rutinnak, a munkavégzésnek, a társas, szabadidős programoknak.
Klausztrofóbia kezelése
A klausztrofóbiás felnőttek jobbára tudatában vannak félelmük irracionalitásának, és zavarja őket, de gyakran már akkor is rettegni kezdenek vagy pánikrohamot élnek át, ha csak felidézik az ijesztőnek vélt helyzetet. Pedig a tapasztalatok szerint a fóbiák pszichoterápiával kezelhetők.
Leggyakrabban viselkedésterápiás módszereket alkalmaznak: a hatékony módszerek közé tartozik a szisztematikus deszenzitizáció, amikor a paciens a félelemkeltő inger jelenlétében megtanul relaxálni, és a modellkövetéses tanulás, amikor megfigyeli, amint valaki más félelem nélkül közelíti meg azt.
További cikkünk erről a témáról: Fóbiák