Csecsemő szellemi fejlődése

1 hét múlva tölti be a kisfiam az 5. hónapot. 38 hétre, programozott császármetszéssel született. Bizonytalanság gyötör a kisfiam fejlődését illetően.

Kisfiam már nyúl dolgokért, fél kézzel, illetve egyszerre két kézzel is, ezeket hosszabb-rövidebb ideig megtartja, a csörgőt rázza, de nagyon ritkán, inkább elvétve veszi ezeket a szájába. Amit a szájába vesz, az az előkéje, vagy a pelenkája, esetleg – ha a karomban van – a pólóm ujja, stb. Az egyik internetes oldalon azt olvastam, hogy ez az értelmi fejlődés elmaradásának a jele.

Kisfiam a kezét még nézegeti, de már egyre ritkábban, a lábát azonban még nem fogta meg, nem vette a szájába. Ha például a hordozójában ül, akkor azt is nézegeti. Háton fekve fel-fel húzza a lábát, esetleg megrúgja a játékhídon lévő játékokat (hogy ez mennyire szándékos, azt nem tudom).

Az első időben egyáltalán nem fektettem a hasára. Az utóbbi hónapokban sokat gyakoroltuk a hason fekvést, és most már 20-25 percet is kibír sírás nélkül hason. A fejét szépen, stabilan tartja mind hason, illetve ülő helyzetben is, de magától ülni még nem tud. Hason fekve az alkarjára még nem támaszkodik, a karja elől van, kitámasztja magát. Hason fekve ritkán nyúl még tárgyakért.

Ma vettük észre, hogy a fenekét többször felfelé kinyomta, így nyomta előre egy kicsit magát. Forogni még nem forog, háton fekvésből oldalra, hátra nyomja kis fejét, mellkasát kiemeli, de az hiányzik még, hogy a lábával elrúgja magát.

A keze azonban rengeteget van a szájában, csorog a nyála, ami lehet talán a fogzástól is, bár ennek még látható jele nincs az ínyén. Kisfiam 3100 grammal és 54 cm-rel született, a fejkörfogata 34 cm volt. Most pontosan 7 kg, 64 cm, és a fejkörfogatát én 41 cm-nek mértem.

Annyi mindent olvasni különböző oldalakon, és én sokszor elszomorodom, mert azt gondolom, hogy a kisfiam nagyon el van maradva a mozgásfejlődéssel.

Mit gondol, jogosan aggódom, vagy sem? Ha igen, akkor mit tegyek?
2011. 11. 14. | 12:43

Kedves Kérdező!

Sorba veszem a dolgokat a könnyebb érthetőség érdekében. A kisbabák kezüket 2-5 hónapos korukig nézegetik, aztán ezt általában elhagyják. A tárgyakért bizonytalanul nyúlnak 4-6 hónapos kor között, célzatosan 4-7 hónapos korban nyúlnak de főként az 5.-6. hónapban. A kisbabák az oldalra fordulást 3-4 hónapos kor körül kezdik, majd 5 hónaposan hasra fordulnak, illetve onnan vissza hátra. Maguktól ülni 8 hónapos kortól tudogatnak, de még azt is bizonytalanul a gerinc melletti izmok, a hát- és hasizmok gyengesége és a mozgáskoordináció éretlensége miatt. Ahogy leírja, én aggodalomra nem látok okot, de egy fejlődésneurológiai vizsgálatra elviheti a babát, hogy biztosan megnyugodjanak. Ott tudnak tornagyakorlatokat mutatni Önöknek amivel az esetleges késések gyönyörűen behozhatóak. Ehhez háziorvosi beutaló szükséges.

Orvosszakértő 2011. 11. 16. | 19:30