Tüszős mandulagyulladás terjedése

A tüszős mandulagyulladás, orvosi nevén Angina follicularis baktériumok által okozott mandulagyulladás, melynek következtében jellegzetes, fehéres-sárgás pontok jelennek meg a vérbő, duzzadt, piros mandulákon. Ezekről a pontokról, azaz a tüszőkről kapta nevét a betegség.

Súlyosabb esetben a tüszők összeérhetnek, egybefüggő lepedéket képezve a mandulák felszínén. A tüszős mandulagyulladást magas láz, nyelési nehézség, torokfájdalom kíséri.

Fertőzéssel terjed

A tüszős mandulagyulladás bármely életkorban előfordulhat, de leggyakrabban a 3-10 év közötti korosztályt érinti; iskolai, óvodai környezetben gyorsan terjed. A betegséget az érintettek cseppfertőzéssel, illetve fertőzött tárgyak közös használata során adják át egymásnak. Igaz ez a munkahelyi közösségekre és a családokra is, de megfertőződhetünk a tömegközlekedési eszközökön és zsúfolt nyilvános helyeken is.

A betegség terjedésében megfigyelhető a szezonalitás: a téli hónapokban gyakrabban találkozunk vele, de tavasszal is gyakori. A megbetegedés esélyét növeli a meglévő allergia, illetve a passzív és aktív dohányzás is. A tüszős mandulagyulladásos esetek több mint a felében egy korábban kezdődött felső légúti betegség ad teret a Streptococcus baktériumnak, hogy megtelepedhessen a mandulákon.

Tüszős mandulagyulladás megelőzése

Az emberi váladékkal továbbadható fertőzést leghatékonyabban úgy előzhetjük meg, ha ügyelünk a higiéniára: a szokásosnál gyakrabban mosunk kezet, sokszor szellőztetünk, és a beteg közelében maszkot viselünk.