A torokfájás lelki okai

A torkunk számos okból fájhat. Kevesen gondolnak azonban arra, hogy lelki tényezők is meghúzódhatnak a torokfájás mögött. Pedig a fájdalom – különösen akkor, ha krónikussá válik – sok esetben nem kizárólag egy testi betegségnek a tünete, hanem akár olyan problémát is jelezhet, amelynek megoldása részben az idegrendszerhez, illetve annak szabályozásához kapcsolódik.

Test és lélek összefüggéseit, az immun-, az idegrendszer és a szomatikus (testi) sejtek kapcsolatát a legmodernebb orvostudomány kutatja. Az új tudományterület neve a pszichoneuroimmunológia. Nagyon óvatosan kell azonban ezzel kapcsolatban fogalmaznunk, mert ugyan a keleti orvoslásban nem számít újdonságnak ez, a modern orvostudományban még szinte „kísérleti” stádiumban járnak e kutatások.

Itt elsősorban a Nobel-díjas Eric Kandel test–elme-teóriájára utalhatunk. Eszerint a testi sejtjeinkre, elsősorban a belső elválasztású mirigyeinkre és az immunrendszerünkre is hathat a fájdalom, ami egész egyszerűen megváltoztatja a sejtjeink működését. Az elmélet szerint tehát nemcsak az agyunk érzékeli a fájdalmat. A testi sejtek egy csak az utóbbi évtizedekben felfedezett mechanizmus révén, epigenetikusan (azaz nem a DNS alapján átörökítve) „idézik fel” a fájdalmat, azaz képesek emlékezni erre a negatív jelenségre.

Az új elmélet szerint, ha a szervezetünkben megbomlik az idegrendszer és a védekező rendszer egyensúlya, azaz felborul a neuroimmunológiai homeosztázis, akkor testi betegség alakulhat ki. Ugyanakkor az immunrendszer legyengülése lelki deprimáltságot is kiválthat. Vagyis az immunrendszer gyengesége vezethet a betegséghez, és emiatt alakul ki végül a krónikus, hosszan tartó fájdalomérzet, ami aztán már egyéb testi tünete híján is fennmaradhat.

Vagyis elsődlegesen nem lelki okai vannak a torokfájásnak sem – vonhatjuk le ebből a következtetést –, hanem immunrendszerünk gyengesége felborítja a lelki-immunológiai egyensúlyunkat, ez pedig különböző tünetekhez vezethet a testünkben is. Közvetve tehát a „lelkünk” is szerepet játszhat a jelenségekben. Amikor tehát torokfájásról, köhögésről, rekedtségről beszélünk, akkor vannak olyan emberek, akik a szokásosnál gyakrabban mutatnak ilyen tüneteket. És nem arról van szó, hogy ők a foglalkozásuk miatt gyakrabban találkoznak (beteg) emberekkel, és ezért kapják el állandóan az influenzát, lesznek náthásak vagy fáznak meg rendszeresen.

Torokfájás okai

A torokfájáshoz több tényező vezethet. A garatban gyulladást kelthetnek vírusok – ennek alapvető oka egy megfázás lehet, de előfordulhat baktériumfertőzés is. A vírusok például a nyálkahártya sejtjeit célozzák meg, ilyenkor a fehérvérsejtek küzdenek meg az immunrendszerünk részéről a „betolakodókkal”. Valójában azonban nem a vírusokat, hanem az általuk megtámadott sejteket rombolják szét. Ez okozza a gyulladást és a fájdalmat, Ebből is látszik, hogy immunrendszerünk kulcsszerepet játszik a fájdalomérzet kialakulásában, amely viszont természetesen az idegrendszerünkkel függ össze.

Ebből is látszik, hogy még a „legegyszerűbb” torokfájás is a testi sejtek (nyálkahártya), az idegrendszer és az immunrendszer „összjátékából” alakul ki. Ugyanakkor az interneten olvashatók a torokfájásra speciális magyarázatok is. A köhögés, rekedtség és a torokfájás eszerint lelki okokból, elfojtásból adódik. Nem merjük kimondani a gondolatainkat, a frusztráció emiatt pedig csak „gyűlik bennünk, és az elfojtott agresszió aztán a torkunkban „tör elő”.

Vagyis azok, akik „lenyelik” a dühüket, elfojtják a mérgüket, nem mondják ki a dolgokat, azoknak az idegi központokat megterhelő elfojtásból adódik a torokfájásuk – amit egyébként esetleg más okok nem magyaráznának. Ennek a verziónak az ellenőrzése, tudományos bizonyítása alighanem rendkívül nehézkes lenne, ugyanakkor ezzel kapcsolatban érdemes néhány olyan tényezőre felhívni a figyelmet, amelyeket már ma is biztosan tudunk. Egyrészt a már említett pszichoneuroimmunológia vizsgálja ezeket a kérdéseket – általában, nem pedig a torokfájás esetén. Másrészt viszont feltételezhetjük, hogy azok az emberek, akik valamilyen lelki problémával küzdenek, hajlamosabbak a dohányzásra és az alkoholfogyasztásra. Így a légzőszerveik, a torkuk, a garatjuk sokkal több külső károsító tényezőnek vannak kitéve, mint a nem dohányzóké. Aki ugyanis cigarettázik, szivarozik, az közvetlenül károsítja a nyálkahártyáit. Így hajlamosabb lehet megfázni is, ami ahhoz vezethet, hogy gyakrabban fáj a torka.

Depresszió és testi betegségek

Megint más kérdés, hogy a depresszió és testi betegségek összefügghetnek. Így a leggyakoribb tünet az alvászavar, de előfordul például a generalizált fájdalom is. Ilyenkor megint gondolhatunk test és lélek összefüggéseire. A depresszió miatti alvászavar szintén érdekes probléma. Az alváshiány miatt az immunrendszer működése is megváltozhat, csökkenhet. Ez pedig a „támadó” vírusok és baktériumok számára könnyíti meg az utat, akár torokfájás is lehet a következmény.

Az egészséges életmód tehát nagyon fontos a torokfájás megelőzésére – a helyes táplálkozás, sport és friss levegő – ez nemcsak közvetlenül tesz edzettebbé minket, hanem lelkileg is megerősíthet, így a depresszió tüneteit is enyhítheti.