Mandulaműtét utáni vérzés

A mandulák eltávolítását követően az egyik legfélelmetesebb szövődmény a műtét utáni vérzés. Ez az esetek nagyjából 2-5 százalékában fordul elő, a felnőtteket, különösen az idősebbeket érinti a leggyakrabban.

A mandulaműtétet követő vérzés általában akkor jelentkezik, mikor a műtéti hegek elkezdenek leválni a műtét helyéről. Ugyanakkor a mandulaműtét utáni vérzések egy részének az oka nem beazonosítható.

A mandulaműtétet követő vérzés viszonylag ritka, de súlyos szövődmény, mely az esetek 2-5 százalékában fordul elő. Ez számít a mandulaműtét egyik legsúlyosabb szövődményének. A mandulaműtét utáni vérzés felnőtteknél, elsősorban az idősebbeknél gyakoribb. A vérzés lehet igen intenzív, de viszonylag gyenge is, és a vér távozhat az orrból és a szájból egyaránt. Előfordulhat a véres hányás, illetve a felköhögött véres váladék is (ez gyakran a gyermekeknél jellemző).

Hívjunk mentőt

A műtét utáni vérzés lehet elsődleges, ez a beavatkozást követő 24 órában következik be, illetve másodlagos, mely a műtét utáni ötödik és tizennegyedik nap között jelentkezhet. A vérzés mértéke, illetve a bekövetkezés valószínűsége a szakemberek szerint függ attól is, hogy milyen technikát alkalmaztak a műtétnél. Amennyiben valakinél vérzés jelentkezik a mandulaműtét után, azonnal mentőt kell hívni.

Mandulaműtét utáni vérzés kockázatának csökkentése

Bár a mandulaműtét utáni vérzés okai még nem minden esetben tisztázottak, néhány egyszerű szabály betartásával csökkenthetjük annak valószínűségét. Ne dohányozzunk, kerüljük a füstös helyeket (tehát a dohányzó családtagjainkat is kérjük meg, hogy ne gyújtsanak rá a közelünkben legalább addig, míg a gyógyulási folyamat tart). A dohányzás ugyanis erőteljesen irritálhatja a torokban lévő sebet, ennek eredményeként erős vérzés léphet fel. A hideg vizes borogatás jótékonyan hathat a gyógyulási folyamatra és a fájdalmakat is csökkenti.

Ne fürödjünk, zuhanyozzunk túlságosan meleg vízben. Kerüljük a túlságosan csípős, fűszeres ételeket, illetve azokat, melyeknek éles „széle” lehet (például chips, rántott hús). Próbáljuk meg elkerülni a köhögést, tüsszögést, orrfújást – lehetőleg tartózkodjunk azoktól a tevékenységektől (például portörlés), melyek kiválthatják ezt nálunk, és egyeztessünk az orvosunkkal az esetleges allergiaellenes gyógyszerek, orrcseppek alkalmazásáról.

A mandulaműtét utáni vérzés a legsúlyosabb esetben akár halálos is lehet, ilyenkor rendkívül erős és hirtelen vérzés léphet fel. Ez azonban nagyon ritka.

További információk ebben a témában: Mandulaeltávolító műtét szövődményei, Mandulaműtét felnőtt korban