Gégebetegségek

A körülbelül 5 centiméteres gége a felső légút igen fontos része, szelepszerű működésével nyitja és zárja a légcsövet, ezzel biztosítva a levegő bejutását az alsó légutakba, és egyben megakadályozva, hogy nyeléskor idegen tárgy kerüljön a tüdőbe, a táplálékot és folyadékot pedig a megfelelő helyre juttatja.

A gége felelős továbbá a hangképzésért is, hiszen a tüdőből kiáramló levegő itt, a hangszálak segítségével kapja meg azt az alaphangot, amit utána a szájüregben, a fogaink és a nyelvünk segítségével érthető hangokká és szavakká formálunk.
Éppen ezért a gégét érintő betegségek egy része a beszéd vagy éneklés közben történt túlerőltetés következményei lehetnek.

Gége irritációja

A gége belsejét nyálkahártya borítja, ami rendkívül sérülékeny anyag. Természetesen, a belélegzett – a légszennyezettségnek köszönhetően egyre nagyobb koncentrációban jelen levő – por és más szennyeződések rendkívüli módon irritálhatják a gégét – ennek elsődleges tünete a köhögés.

Gégebetegségek tünetei

A megfázás, influenza orrot és torkot érintő következményei gyakran terjednek át a gégére is, de az anyagcserezavarok is okozhatnak tüneteket.

Magának a gégének a betegségei gyakorta tünetmentesek, inkább csak intő jelekkel találkozhatunk, mint mondjuk a hangszálak túlerőltetésének tulajdonított rekedtség, beszédfáradás. Ez többnyire a hangszalagok gyulladása miatt következik be, lepedék képződik rajtuk így csökkentve a tiszta hangok kiadásának képességét.

A váladékos, hurutos megbetegedések is gyakran érintik a gégét, többnyire egy megfázás szövődményeként. Sajnálatos módon, a legrémisztőbb betegség, ami a gégét érinti, nem más, mint a gégerák, ami szerencsére lassan fejlődik ki és a korai szakaszokban sikerrel gyógyítható.

Akadnak olyan megbetegedések, amik légzészavart okoznak a gégében, mondjuk a hangszalag görcsössé válása, bár ez inkább kellemetlen, mint veszélyes megbetegedés. A golyvások sokszor küzdenek ilyen tünetekkel, mert a golyva nyomja a légcsövet.