Izomszakadás

Izomszakadás akkor következik be, amikor az izom folytonossága az izom szakadása miatt megszűnik.

Az izomszakadás lehet teljes, illetve részleges. A beteg az izomszakadást szenvedett végtagját nehezen vagy egyáltalán nem képes megmozdítani. A meglehetősen erős fájdalom és a vele járó duzzanat miatt a beteg általában hamar az orvoshoz fordul, az izomszakadásos esetek pedig megfelelő fizikális vizsgálatokkal, valamint képalkotó eljárásokkal egyértelműen azonosíthatók.

Izomszakadás kezelése

Az izomszakadás kezelésének első fázisa az immobilizáció, illetve a kompresszió, tehát az izomszakadáson átesett végtag szoros kötözéssel való nyugalomba helyezése. Amennyiben a sérülés első súlyossági fokozatú, ez maximum egy-két napig tart; másod- és harmadfokú súlyosság esetén is legfeljebb egy hétig van erre szükség.

Rendkívül fontos a mozgás mihamarabbi megkezdése, mert ez segíthet az izomzat megfelelő regenerálódásában. A mozgás által újjáépülhet a sérült izom tejes szerkezete. Nagy fájdalmak esetén nem szteroid fájdalomcsillapítók alkalmazhatók.

Az izomszakadás kezelése után az izom fizikai terhelését azonban csak lépcsőzetesen, tervezetten lehet növelni.