Fogzás és ínygyulladás

A gyerekvállalás a tengernyi öröm mellett természetesen rengeteg kellemetlen időszakot is jelent a baba és a család számára. A nyilvánvaló – különösen első gyereknél fellépő – aggódás mellett a csöppség fejlődésének vannak olyan szakaszai, amik mindenképpen nehezek.

A kezdeti hasfájós korszak után a következő mérföldkő a fogzás. A baba fogai nagyjából fél éves kora környékén kezdenek kinőni, de sokszor csak később, ezért akkor sem kell megijedni, ha 10 hónapos korában bújnak ki az első tejfogak.

A fogzás folyamata 3 éves korig is eltarthat, közben gyakran előfordul, hogy a kisgyermek kénytelen ínygyulladással is megküzdeni. Sajnos az is gyakori, hogy a baba szája kiszárad, és a frissen kinőtt fogak tövénél az íny felrepedezik, vérezni kezd. Megijedni nem kell, mindössze arról van szó, hogy túl sok baktérium gyűlt össze a kicsi szájában, azonban mindenképpen odafigyelést igényel. Sajnos az emberi fogak nagyon érzékeny részei a szervezetnek, ezért fontos megelőzni azok megbetegedését. Az ínygyulladás is ilyen, hiszen a beteg ínyről a kórokozók könnyedén utat találnak a kicsik fogaihoz.

Baba ínygyulladásának kezelése

Szerencsére az ínygyulladás gyorsan kezelhető dolog, elég csak megfelelő fogkrémmel naponta többször tisztítani a fogakat, lehetőleg egy puha fogkefével, hogy ne okozzunk további sérülést.

Előfordulhat olyan eset is, hogy a gyulladást valami más okozza, és a fogínyben jelentkezik a tünet. Ha a gondos tisztítás hatására sem múlik el néhány napon belül a vérzés, akkor érdemes szakemberhez fordulni, aki megállapíthatja, hogy milyen más betegség tüneteként jelentkezik a baba szájának gyulladása. Fogínygyulladás létrejöhet akkor is, amikor már teljes a fogsor – ez a nem megfelelő szájhigiéne hiányának tudható be. Társtünetei a spontán fogínyvérzés és a kellemetlen szájszag is.

Ínygyulladás vitaminhiány miatt

Szerencsésebb eset, ha a fogíny gyulladását valamilyen vitaminhiány okozza, mert az orvosi diagnózis után ez könnyedén pótolható és a betegség megszüntethető. Komoly problémát jelent, ha az egyes fogak nem a megfelelő helyen nőnek a fogsorívben, ilyenkor ugyanis nem alakul ki megfelelően tapadó fogíny, ami a későbbiekben is kezelést igényel.